Bill csak bámult rám mint borlyú az újkapura.Én meg csak néztem vissza rá és hirtelen úgy éreztem,h kedvem támad sírni.De én nem vok olyan aki 1 vissza utasítástól csak úgy sírva fakad.Ám Billt már az idegbaj kerülgette.A megalázott tekintetéből láttam,h még senki sem utasította őt vissza......vagy csak nagyon kevesen,talán 1-2 csajszi.De én ezek közül is kilógtam hiszen én nem voltam soha olyan aki könnyen adta magát!-De miért?-bámult rám Bill.-Mert nem és kész!Azért gondolj csak bele...TE az elsőfokú unokatesóm vagy és még ráadásul nem is akárki!Ez így túlnagy lépés lenne nekem.....érted?!-mondtam és bementem a teraszról.Bill még állt ott úgy kb.10 percet aztán lejött a nappaliba hozzánk.Én a kanapén ültem és tárcsáztam Saraht,mint az őrült.De amikor Bill bement a konyhába Tomhoz tudtam,h most mind a 2 Kaulitz-tól kapni fogok,de igazából már nem érdekeltek a következmények.Sarah felvette,hála istennek.Telóban:-Sya mi van?-Sarah.a háttérben hallottam Allegra hangját amint reménytelenül drukkol a válaszért.-Nem ment....nem járunk!-mondtam tök nyugisan.-Mi???????!!!!!!!!!4-hallatszott a teló túlsó végéről ismét 2 női hang.-Nem megy!Csajok....nem sikerült!Deez még túl korai nekem!-mondtam.-Na jó.Ahogy neked jól esik!-mondta Sarah és letette.A konyhából különféle hangokat hallottam.1 megtörtet /ez volt Bill/ és 1 bátorítót /e volt Tom/.Nem tudtam kivenni a beszéd tárgyát,de már volt annyi eszem,h rájöjjek rólam beszélnek.Amikor kijöttek csak 1 :jó éjszakát!" kaptam Tomtól és majd oda jött és lefeküdt a kanapéra,h elaludjon,de ekkor megszólaltam.-Bill!Ma inkább menjen fel Tom a vendégszobába,én meg alszom idelent.-mondtam.-Jó....-mondta Tom és felpattant a kanapéról majd felment Billel az emeletre.Én csak bámultam utánuk 1 darabig aztán hirtelen elnyomott az álom.....
Kb.hajnali fél 5-kor kelhettem.Nem tudtam vissza aludni ezért elkezdtem járkálni.Csak ide-oda mentem a lakás alsó szintjén mikor hirtelen furcsa zajra lettem figyelmes.Felmentem a lépcsőn és benyitottam a vendégszobába.Tom a matracon aludt,Eby pedig fájdalmasakat nyüszített.-Vigyelek el sétálni?-kérdeztem a kutyától aki erre a szóra a nyakamba ugrott.Felöltöztem és kivittem Eby-t sétálni.Már világosodott és mind a 2-en elfáradtunk ezért megálltunk 1 parkban.Leültem 1 padra.Csak ültem a padon miközben Eby is kényelmesen elhelyezkedett 1 közeli fa alatt.Ilyenkor mindig elengedtem mert engedelmes kutyus volt.Már reggel 6 volt és még mindig ott ültünk.Eby már nyugtalan volt,menni akart,de én ezt nem is figyeltem csak bámultam és hirtelen vmi hideg az arcomhoz ért.1 könnycsepp.Bizony 3-4 óra üldögöélés után elkezdtem sírni.És ez már megállíthatatlanul jött.A könnyek csak úgy törtek elő a szememből és nem tudtam őket megfékezni.Pedig máskor nem fájt volna ez ennyire,de így,h beletapostam a szívébe ez a tény jobban égetett.Hirtelen Eby az ölembe ugrott.-Mi a baj Eby?-kérdeztem a rémült kutyától.Letöröltem a könnyeimet és a fa mögé néztem ahol előtte Eby feküdt.Hirtelen kiugrott a fa mögül 1 hatalmas bullterrier és hangosan ugatni kezdett.Habzott a szája....veszett volt.-Bazd+.-mondtam és szép óvatosan felcsatoltam Ebyre a láncot és elrántottam.Futottunk a kutya meg utánunk.Tudtam,h ilyenkor nem szabadna futni,de a kutya csak jött utánunk ,mint 1 gyorsvonat.Kb. úgy 10 perce futottunk már,a kutya is fáradt volt,de nem állt meg.Hirtelen neki rohantam vkinek,akit ellöktem és vmit meg is ránthattam rajta,mert felordított.Aztán megfogta a kezemet,még mielőtt tovább futhattam volna.-Bill?!-kiabáltam rá.-Mi van?-nézett rám megrökönyödve.-Itt 1 kutya!-mondtam és őt is magam után rántottam.Tovább futottunk,de a kutya kifulladt ezért megállt és nem kergetett minket tovább.Amikor megálltunk rákérdeztem arra,h miért jött utánam /mármint Bill/.-Nem utánad jöttem.-mondta.-Reméltem is!Na most sya!-mondtam és elindultam haza felé,de Bill nem jött.Máshova ment,de akkor még nem is tudtam,h hova......
Amikor haza értem kiengedtem Ebyt a kertbe én meg bementem a házba.Megint csak az a felállás volt mint tegnap.Eric a kanapén,Elison a konyhában,Tom pedig az ablaknál ácsingózott.-Megtudhatnám,h Bill hova ment?-kérdeztem Tomtól.-Nem tom,nem mondta.-mondta Tom.-Jaj öcsém!A Te ikred!-mondtam és felkaptam a mobilomat.Felhívtam Saraht,h mehetek-e hozzájuk.-Persze,gyere csak!-mondta Sarah és letette.-Anyuék mikor érnek haza?-kérdeztem Elisontól.-Anyu kórházban van.Simone bekísérte őt.Apu a munkahelyén Gordonnal.Jól elvannak ugyanis Gordont érdekli apu munkahelye.-mondta Elison.-Okay,akk csipogjatok rám,ha megjöttek!-mondtam és elindultam Sarahékhoz.
Amikor oda értem kopogtam.Sarah anyja nyitott ajtót.-Jó napot Mrs.Milase.Sarah itthon van?-kérdeztem.-Sya Enni!Igen fent van a szobájában.-mondta Sarah anyukája.-Köszönöm!-mondtam és elindultam felfelé Sarah szobájába.Kinyitottam az ajtót és hirtelern teljesen lefagytam.....a látvány éreztem egész életemben kísérteni fog.Bill ott ölelgette Saraht a szoba közepén,mintha én ott se lennék.Bill,az én legjobbarátnőmmel?!Ez nem lehet.-Sya Enni!-mondta Sarah mikor lefejtette magáról Billt.-Ne gyere közelebb!-mondtam és elfutottam.-Ennek meg mi a baja?Azt hittem nem jártok!-mondta Sarah és Billre nézett.-Nem is járunk ne félj!-mondta Bill és megcsókolta Saraht,de ezt én már nem láttam,mivel már régen elhagytam a Milase házat.És csak futottam haza....vagy talán mégsem,de abban a percben pontosan nem tudtam volna megmondani,h hova megyek csak futottam amerre tudtam........és éreztem,h ezek után Bill tőlem nem várhat semmilyen nemű tiszteletet.......
vége a 8. résznek
